Egyik nyáron Tunéziában nyaraltunk, ahol remek gyerekanimációs programokba futottunk. Kisebbik lányomat semmivel se tudtuk elcsábítani, hogy ne vegyen részt minden áldott nap a minidisco műsorán. Akkor döntöttem el, hogy nekünk is kell ilyen előadást létrehoznunk, ahol a gyerekek kedvenc zenéi csendülnek fel és kedvükre táncolhatnak.

Kapóra jött egyik gyerekkori szeretett mesém, az Egér a Marson. Erre a kis mesére építettük rá gyerekanimációs előadásunkat.

Egérke véletlenül egy űrhajóba száll, melyet kilőnek a Marsra. Haza szeretne jutni, de ebben Marsinka, az űrtündér és a kis ufók segítségére szorul. Az ufókkal közösen legyőzik az űrszörnyet, kiről kiderül, hogy csak egy űrhajós, aki hajótörést szenvedett a Marson. Közösen felépítik az űrhajót és visszarepülnek a Földre.

Ennyire kis egyszerű a történet, de azért van mélyebb mondanivalója is. Tiszteljük mások élőhelyét, ne alkossunk elhamarkodott ítéletet olyanokról, kiket nem ismerünk. És persze közös munkával mindenre képesek lehetünk, akár egy űrhajót is felépíthetünk.


Az előadás során számos ismert gyereksláger csendül fel, melyre a kicsik szívesen mozognak. Remek hangulatú előadás, amely kellemes kikapcsolódást biztosít gyerek, felnőtt számára egyaránt.

Szereplők:

Egér........................................Csapó Borbála
UFO........................................Molnár Virginia
Marsinka, az űrtündér...............Bende Ildikó
Űrszörny.................................Somogyi István

Díszlet.....................................Rozs Tünde
Jelmez....................................Zsuzsa Varroda
Zenei összeállítás.....................Venczel Kovács Zoltán
Írta és rendezte........................
Laborfalvi Mária

Képek az előadásról:  (VII. Csepregi Városi Gyermeknap, 2014 -  Fotók: Vaskarika.hu)